Légi sebesült szállítás Szolnokról

1966-ban Szolnokon, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán kezdtem az orvosi pályafutásomat ahol segélyhely parancsnok voltam. Akkoriban intenzív repülőkiképzés folyt Szolnokon, sok üzemanyag fogyott. Az akkor már villamosított szajoli vasúti teherpályaudvarra jártak az üzemanyagos kocsik kerozinért. Bár mindig kiképezték a kiskatonákat, hogy nem szabad a tartálykocsikra felmászni, csaknem minden "szezonban" áramütés ért valakit. Egyszer ebéd közben riasztottak, hogy egy sorkatona égési sérüléseket szenvedett. Helikopterrel sürgősen Pestre kellett szállítani a Központi Katonai Kórház égési osztályára.

A 86. vegyes repülőosztály állományába tartoztak akkor a külső hordágy függesztővel felszerelt Mi-1-es sebesültszállító könnyű helikopterek.

Ezúttal éles volt a helyzet, nem gyakorlat. A pilóta mellett ültem a kabinban, amin egy ovális nyílás volt kivágva. Ezen keresztül tudtam átnyúlni a kabinon kívülre felfüggesztett hordágyra leszíjazott kiskatonához. Derült nyári nap volt, jó látási viszonyokkal. Csak annyit tudtunk, hogy Budapesten a kórház melletti focipályán fogunk leszállni. A lepedőkből kirakott leszálló jel mellett fog ránk várni egy mentőautó. Akkor még nem volt kiépített helikopter leszálló a kórház tetején. Hosszúnak tűnő zötykölődés után érkeztünk Budapest légterébe. A helikopter valóban könnyű helikopternek bizonyult, mert egy-egy szélfuvallat bizony jócskán odébb billentette a repülő szerkezetet. A légörvényben a helikopter hirtelen magasságvesztése mellett a rotorok hangja átmenetileg jellegzetesen megváltozott. Kérdőn néztem a pilótára, aki nyugtatva mutogatta, hogy semmi vész. Megkerestük a Nagy-körutat és azon végigrepülve rátaláltunk a leszállójelre is. Tettünk egy tiszteletkört, és leereszkedtünk a focipálya kezdőkörébe. A kiskatona túlélte a balesetet, és felépült. Akkoriban a csapatorvosok még látogatták a kórházba került betegeiket.